Kozmológiai érvelés Isten létezése mellett

A kozmológiai istenérv az egyik leghíresebb védelmi állásfoglalás teremtőnk létezése mellett, ami a kalámnak nevezett érvelésben talál igazán formát.

A kalám kozmológiai érv egy népszerű istenérv, amely az univerzum kezdetére alapozva következtet egy ok (Isten) létezésére. Gyökerei a 11. századig húzódnak vissza, amikor muszlim teológusok dolgozták ki először az elméletet. A kalám népszerűvé vált, és az akkori mohamedán vallásgyakorlás illetve istenkép központi elemét képezte.
Újabb népszerűséget a kalám 1979-ben ért el, amikor is a híres filozófus William Lane Craig megjelentette a “The Kalām Cosmological Argument” című könyvét.
Ma ez talán az egyik legnépszerűbb természeti, teológiai istenérv, és széles körben vitatják, értelemszerűen a többi teológiai, ontológiai, vagy morális istenérv, illetve Aquinói Szent Tamás 5 útja mellett.

Az elmélet nem áll egyedül a természetét illetően, ugyanis hasonló kérdéseket tesz fel és hasonlóan gondolkodik mint más, a már előbb említett istenérvek vagy teóriák. Efféle módon filozofált már Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás is, akik ők maguk is boncolgatták már a kalám legfőbb kérdéseit.

De akkor mit is mond a kalám istenérv?

Az érvet főképp a következő 3 pontba szedett formában írhatjuk le:

Mindennek, aminek a létezésének van kezdete, oka van
Az univerzum létezésének van kezdete
Az univerzum létezésének oka van

Ez a 2 premissza (alapinformáció, kiindulópont) és 1 következtetés képezi ennek az istenérvnek a lényegét.

1. Premissza – Mindennek aminek a létezésének van kezdete oka van

Ezt a premisszát általában 3 klasszikus érvvel szokták alátámasztani.

Valami nem jöhet létre a semmiből.

Ahhoz, hogy azt állítsuk, hogy valami a semmiből csak úgy, minden ok nélkül jött létre, félre kellene tennünk minden fizikai és metafizikai valóságot, és azt kellene mondanunk, hogy a teljes univerzum valamikor a múltban minden ok nélkül egyszer csak elkezdett létezni.

Ez pedig szembe menne mindennel, amit mind a tudományos, mind pedig a tapasztalati valóságfelfogásunk mondat velünk, hiszen nem létezett még olyan valami, ami a semmiből jött volna létre, bármilyen hatás, kifejlődés vagy ok nélkül, legyen ez a dolog fizikai vagy akár metafizikai is. Minden dolog létrejöttének, ha egyből nem is látható vagy tapasztalható meg, oka van, legalább egy olyan közeg amiben akár indirekt módon is kifejlődhet, legalább olyan hozzátevők, anyagok, vagy metafizikai, tapasztalaton át szerzett befolyásolók amik kifejlesztik, amikből megszületik, vagy amikből létrejön. Mivel a világunkban nem jöhet létre semmi sem a semmiből, a semmi bázisán, ezért magáról az univerzumról sem gondoljuk ezt. És pontosan itt érkezünk el a 2. ponthoz…

Ha mégis létrejöhetne valami a semmiből, akkor megmagyarázhatatlan, hogy miért nem jön létre bármi, vagy minden a semmiből.

A kérdés amit itt fel kell tennünk az természetesen az, hogy miért nem tapasztaljuk meg azt nap mint nap, hogy valami a semmiből létrejön? Miért csak az univerzumról gondoljuk azt, hogy az a semmiből létre tud jönni? Hogyha az univerzum ténylegesen ok nélkül, a semmiből létre tudott jönni, és magában foglalja ezt a semmiből létrejövés képességet, akkor miért nem tapasztalható meg benne, magában az univerzumban sohasem ez a jelenség? Természetesen ennek a tudomány, a mindennapi tapasztalataink és a józan ész is ellent mond, hogy valami csak úgy ex nihilo, a semmiből jönne létre. És ez is a 3. pont…

Tapasztalataink megerősítik

Igen, tehát akkor nézzük meg ismét az első premissza mit mond: mindennek aminek a létezésének van kezdete oka van. Tehát ez azt jelenti, hogy ami létezik, és aminek van kezdete annak oka van. Körbenézhetünk, és láthatjuk, hogy ezt az állítást kivétel nélkül minden alátámasztja. De nem kell csak a saját tapasztalásunkra hagyatkozni, a tudomány is, a modern tudomány is, még óriási fejlődések és elképesztő tudományos távolságok elérése ellenére sem tudott még olyat felmutatni, ami mást, vagy ennek az ellenkezőjét állítaná.

2. Premissza – Az univerzum létezésének van kezdete

Ez sokkal vitatottabb mint az első állítás, nem annyira nyilvánvaló, azonban filozófiai és tudományos bizonyítékokat is fel szoktak hozni mellette.

Filozófiai érvek I.

Az első filozófiai érv arra épít, hogy nem létezhet végtelen múltbéli esemény, merthogy az események megszámlálhatóak, és nem létezhet a fizikai valóságban megszámlálható végtelen. Tehát a világ amiben vagyunk, ahol az események – amikben tér és idő kapcsolódása történik – megszámlálhatóak, ezért nem lehetnek végtelenek, mert a fizikai valóságban nem létezhetnek végtelenek. Ezért nem létezhet végtelen számú múltbéli esemény. Ezt az érvet így írhatjuk le:

Nem létezhet megszámlálható végtelen a fizikai valóságban.
Az események végtelen időbeli regressziója (visszafejlődése) megszámlálható végtelen.
Így tehát nem létezhet az események végtelen időbeli regressziója.

Erre úgy tudunk leginkább rámutatni, hogyha elképzelünk egy olyan helyzetet, ahol ténylegesen létezne a fizikai valóságban a megszámlálható végtelen.

A Hilbert Hotel példája pontosan ezt kívánja megmutatni nekünk.

Ugye egy természetes helyzetben egy hotelben hogyha az összes szoba foglalt, akkor az már nem tud új vendégeket fogadni. De a Hilbert Hotel más, itt képzeljük el, hogy a hotel szobáinak száma végtelen. Most tételezzük fel, hogy ennek is foglalt az összes szobája. Nincsen egyetlen szabad szoba sem, tehát a végtelen-sok szobában már mindegyikben van egy ember. Tegyük fel, hogy megjelenik egy új vendég, és egy szobát szeretne. A recepciós ezt a helyzetet a legjobban úgy tudná megoldani, és az új vendégnek úgy tudna szobát adni, hogyha megkérne minden bentlakót, hogy költözzön az egyel mellettük lévő szobába, tehát az 1-es szobából a 2-es szobába, a 2-esből a 3-asba, és így tovább a végtelenségig. Mindenki arrébb fog tudni költözni, hiszen végtelenek a szobák száma, az új vendéget pedig el lehetne szállásolni az 1-es szobában.

Persze itt nem szabad elfelejtenünk, hogy mielőtt megérkezett volna az új vendég, minden szoba tele volt…

De ne álljunk meg itt, nézzük meg mi van akkor, hogyha nem egy új vendég érkezik a hotelbe, hanem jön egy olyan busz, amin végtelen számú új vendég szeretne szobát. A recepciós ezt a helyzetet úgy tudná megoldani, hogyha megkérne minden bentlakót arra, hogy költözzön a szobaszáma duplájával megegyező szobába; tehát az 1-es szobaszámú lakó a 2-es szobába, a 2-es a 4-esbe, a 3-as a 6-osba, a 4-es a 8-asba, és így tovább a végtelenségig. Ez természetesen a végtelenig mehet. És mivel minden létező egész szám kétszerese egy páros szám, ezért az összes páratlan számú szoba – ami végtelen mennyiségű – felszabadulna, és el lehetne bennük szállásolni az újonnan érkező végtelen mennyiségű vendéget.

Ezt a műveletet a recepciós pedig végtelenszer tudja végrehajtani, azonban ne felejtsük el itt sem, hogy még mielőtt megérkezett volna a végtelen számú új vendég, a hotelben minden szoba már tele volt…

Ha létezne a valóságban egy ilyen Hilbert hotel, akkor az lenn rá kiírva, hogy “nincsen szabad szállás, de minden új vendéget szeretettel várunk”.

Láthatjuk tehát, hogy – a számok világában igen, de – a fizikai valóságban nem létezhet egy megszámlálható végtelen. Az, hogy megszámlálható végtelen a valóságban létezzen egy abszurd koncepció.

Filozófiai érvek II.

Az univerzum kezdetét támogató érvnek azt is felhozhatjuk, hogyha a múltbéli eseményeket nézzük, és azok képtelenségét a végtelenben. Képzeljük el a múltbéli események sorozatát úgy mint egy egymást feldöntő dominók sorozatát aminek eldőlése a múltban indult és az utolsó ledőlő dominó mindig a jelenben dől el. A probléma csak az, hogy egy sorozat, ami egymás után álló elemekből épül fel nem lehet végtelen, hiszen akkor nem lehetne visszakövetni a végtelen számú elemet. Így írhatjuk ezt le:

Az egymást követő hozzáadással létrehozott sorozat nem lehet végtelen.
Az események időbeli sorozata egymást követő események hozzáadásából álló sorozat.
Így az események időbeli sorozata nem lehet (megszámlálható) végtelen.

Ezt egyébként egyszerű meglátni és megérteni, hogyha megpróbálunk elszámolni végtelenig. Nem számít mennyire messze jutunk, akkor is végtelen-sok szám lesz hátra, tehát nem tudunk előrefele elszámolni a végtelenig. De hogyha nem tudunk előrefele elszámolni a végtelenig, akkor hogyan tudnánk visszafele elszámolni a végtelenig? Ez olyan, mint ha valaki azt mondaná, hogy le tudja írni az összes negatív számot a mínusz végtelentől a nulláig bezárólag. Ilyet természetesen nem lehet csinálni, hiszen mielőtt elért volna a 0-ig el kellett volna érnie a -1-ig, az előtt pedig a -2-ig, a -3-ig, és így tovább a végtelenségig. Mielőtt bármilyen számig is elért volna, végtelen sok számig kellett volna elérnie a végtelentől kezdve. Csak mennénk vissza folyamatosan, megállás nélkül a végtelenségig, és így tulajdonképpen egyetlen számot sem tudnánk megszámolni. Így pedig egyetlen dominó sem dőlne el vagy dőlt volna el, hogyha előtte végtelen számú dominónak kellett volna eldőlnie. Tehát soha nem jutnánk el a jelenig.

Ezzel szemben mégis itt vagyunk, létezünk a jelenben, és ez is azt mutatja, hogy a múltbeli események sorozatának végesnek kell lennie, és valamikor el kellett kezdődnie.

Tudományos érvek I.

Nem csak filozófiai, hanem tudományos érvek is szólnak a mellett, hogy az univerzum létezésének volt kezdete.

Az első tudományos érv amit megnézünk az az ún. Borde-Guth-Vilenkin tételre alapozik, és úgy következtet, hogy minden olyan univerzum ami a létezése során tágul véges múltú kell, hogy legyen, nem lehet végtelen, kell, hogy legyen a téridőnek egy határa, egy kezdeti pontja.

Természetesen ehhez először meg kell egyeznünk arról, hogy az univerzum tágul. Erre már szerencsére a 20. század végére egybehangzó lett a vélekedés a pozitív Hubble-paraméternek és egyéb kutatási eredményeknek köszönhetően, tehát kimondható – az univerzum folyamatosan tágul.

A tétel szerint tehát az univerzumunk nem lehet végtelenül létező, hiszen a folyamatos tágulás ezt cáfolja meg. Ha most az univerzum folyamatosan tágul, akkor ha visszafelé megyünk az időben azt fogjuk látni, hogy az univerzum folyamatosan zsugorodik. A zsugorodás pedig nem mehet a végtelenségig, minden logikai érv arra mutat, hogy a zsugorodásnak egy legkisebb, és/vagy kezdeti állapothoz kell végül vezetnie.

Tudományos érvek II.

A második tudományos érv a termodinamikára (A termodinamika (hőtan) a fizika azon ága, amely az energiaátalakulásokkal, a hővel, a munkával és a rendszerek egyensúlyi állapotával foglalkozik) épít. Ugye az univerzumunkkal kapcsolatban nem csak a térbeli változását vagyis a tágulását állapították már meg tudósok, hanem azt is, hogy hogyan változik az univerzumban található anyag és energia.

Az univerzumra használt termodinamika második főtétele azt állítja, hogy “A természetes folyamatok a rendezetlenség (entrópia) növekedése felé haladnak. A világegyetem összenergiája egyenletesebben oszlik el az idő előrehaladtával”. Az entrópia a fizikai rendszerek molekuláris rendezetlenségét jellemzi a termodinamikában. Egy példa erre lehet egy jégkocka elolvadása a meleg szobában, ami növeli a teljes rendszer entrópiáját, mivel a rendezett kristályszerkezet rendezetlen folyadékká alakul. Ezek a folyamatok általában véglegesen bekövetkező, és visszafordíthatatlan természetűek. Hiszen hogyha egy házat az örökkévalóságig magára hagyunk, akkor az magától össze fog omlani, de felépíteni magát sohasem fogja.

Szóval a lényeg az, hogy az univerzum növekvő entrópiát mutat, és közeledik ahhoz a ponthoz, amit az univerzum halálának, vagy az univerzum kihűlésének hívnak a közéletben. Tehát a növekvő entrópia végül az ún. hőhalálhoz vezet (maximalizált entrópia) ami a végső állapot, amikor az univerzum eléri a maximális entrópiát, az energiakülönbségek kiegyenlítődnek, és a folyamatok leállnak. Ekkor az univerzum egy hideg, sötét és élettelen állapotba fog kerülni.

És itt jön az érdekes rész, mert hogyha az univerzumunk végtelen ideje létezik, vagy ciklikus, körkörös végtelenségű, és nem kezdet nélküli, akkor ez az állapot – az univerzum “halála” – már szükségszerűen végtelen ideje be kellett volna, hogy álljon. A tudósok ennek fényében arra következtettek, hogy az univerzumunk nem végtelen ideje létezik, és a leállás folyamatában van.

3. Premissza – Az univerzum létezésének oka van (következtetés)

Átmentünk már a két premisszán, megnéztük, hogy miért van oka mindennek aminek a létezésének van kezdete és, hogy miért van az univerzum létezésének kezdete.

Itt merül fel a kérdés, hogy akkor miért jött létre az univerzum, mi hozta létre az univerzumot, mi az univerzum létezésének az oka?

Ugye mint a tér és az idő okozója, ennek az okozónak téren és időn túlinak kell lennie, így tértől és időtől függetlenül kell léteznie, tehát végtelen mind térben mind időben. Ennek az okozónak változhatatlannak és anyagtalannak kell lennie, mivel minden ami időtlen az változhatatlan, és minden ami tér nélküli az anyagtalan és nem fizikai.

Egy ilyen okozónak kezdet nélkülinek és okozatlannak kell lennie, mindenféleképp abban az értelemben, hogy Ő minden előzetes okozati állapottól mentes, mivel az okok láncolatában nem mehetünk el a végtelenségig.

Azonban csak két dolog létezik ami illeszkedhet ebbe a leírásba, egy absztrakt objektum pl. egy szám, vagy egy anyagtalan, értelmes és erővel bíró lény. Az absztrakt tárgyakról tudjuk, hogy nem lehetnek fizikai létezők okozói, hiszen például a 7-es szám önmagában nem képes semmit sem létrehozni.

Így pedig végkövetkeztetésként láthatjuk, hogy az univerzumunk oka egy anyagtalan, értelmes, erővel bíró létező kell, hogy legyen.

Megállapíthatjuk tehát, hogy az univerzum okozója egy erővel bíró teremtő aki okozatlan, kezdet nélküli, változhatatlan, anyagtalan, időtlen, tértől független és erős entitás.

Mi úgy ismerjük őt, hogy Isten.