Kántás Gergő

Tehát arra keressük a választ, hogy milyen volt egy 20 éves srác élete 1926-ban. Azt még elsősorban elmondanám, hogy általánosítani ebben a kategóriában nem annyira lehet. Többféle típust különböztethetünk meg, az egyik a falusi agrár-fiatal, aki a legtipikusabb, a másik a kisvárosi-iparos vagy kereskedelmi pályán mozgó fiatal, a harmadik a tanuló, polgári vagy értelmiségi pályára készülő kisebbség. Főbb pontok amikbe a posztot rendezem:

• Történelmi háttér és helyzet
• Oktatási lehetőségek
• Munka és mindennapok
• Élet a társadalomban
• Kapcsolatok és család
• Akkor és most

Történelmi háttér és helyzet

Láthatjuk, hogy a 20 éves fiú akiről beszélünk már egy teljesen másik országba született és vált felnőtté mint amiben a szülei. Az őt megelőző generációk még élvezték az Osztrák-Magyar Monarchia gyors polgári fejlődését, látványos gazdasági növekedését és Ferenc József biztos uralkodását. Az ez után következő, 20. század elejei évek viszont már ennél sokkal viharosabbak voltak.

Trianon hatásai óriási lenyomatot hagytak az országon, és ezt mindenki megérezte. Magyarország elvesztette területének nagy részét, és a veszteség nemcsak geopolitikai adat volt, hanem a hétköznapokban is jelen volt: menekültek érkeztek az elcsatolt területekről, családi kapcsolatok szakadtak szét, munkaerőpiacok, közlekedési hálózatok és regionális központok estek ki az országból.

A srácunk tehát nem a legbékésebb időszakban nőtt fel, ugyanis ha 1906-ban született, akkor 8 éves volt amikor az első világháború kitört, 12 éves volt az őszirózsás forradalom, 13 és 14 éves volt a forradalmak, a Tanácsköztársaság, a vörös és fehér terror, Horthy bevonulása és a trianoni békeszerződés idején. 1921-ben kezdődött meg gróf Bethlen Istvánt miniszterelnöksége, akinek a kormányzása alatt vált felnőtté a fiú. 1926-ra a konszolidációs helyzet hatásai már kezdtek érződni, a korona viszont gyenge volt, a pengő bevezetésére decemberben kerül sor. Az év a Bethlen-kormány sikeres gazdaságpolitikai konszolidációjának, a népszövetségi kölcsönnek és a költségvetési egyensúly megteremtésének jegyében telt.

Ez a húszéves fiú tehát nem „békeidőben” lett felnőtt, hanem egy vesztes háború és egy nemzeti trauma utáni társadalomban. A fiatal férfi életének nem az “egyéni projekt” hanem a közös cél érdekének szolgálata és a fennmaradás volt a lényegi pontja. Sokkal inkább a nemzeti, helyi közegi és családi szerepnek kellett megfelelni, ami sokszor az individuális igények visszaszorítását eredményezte.

Persze nem lehet általánosítani, különböző rétegekben és csoportokban elhelyezkedő egyének máshogy és máshogy élték meg a helyzetet, és máshogy hatottak rájuk a befolyásoló tényezők. A korszakot tehát nem szabad homogénnek elképzelni. Nagyon mást jelentett 20 évesnek lenni Budapesten, egy dunántúli kisvárosban vagy egy alföldi faluban. Mégis van egy erős közös nevező: az ország társadalmi szerkezete továbbra is erősen agrár jellegű maradt, Budapest pedig bár kiemelkedett, nem „húzta magához” automatikusan az egész fiatalságot.

Oktatási lehetőségek

A mai helyzethez képest itt teljesen más képet láthatunk. Az akkori 20 éves srác már régen túl volt az iskolán. A népiskola létezett, de a továbbtanulás a legtöbb, főleg vidéki vagy átlaghoz tartozó csoportok számára nem volt opció. Ezért a legtöbben alapfokú végzettséggel rendelkeztek, és az nem volt annyira bevett, hogy valaki gimnáziumba, főleg egyetemre menjen tovább. Általánosságban viszont elmondható, hogy az oktatás sokat fejlődött az elmúlt időkhöz képest, ami főleg Klebelsberg Kunó oktatáspolitikájának volt köszönhető. A két világháború között nagyszabású népiskola-építési program indult, amely a külterületi és falusi térségekbe is elért, már az 1000 lélekszámú kisközségekben is volt egy tanterem.

A 20 éves fiút ez már nem érintette annyira, viszont az ő után következő generációk már nagyot profitáltak az oktatási rendszer fellendítéséből. A háborúközi iskolaépítések hatása mérhető is: a nemzeti analfabetizmus 1920 és 1941 között 15,2%-ról 7,6%-ra csökkent, és Klebelsberg külön hangsúlyt fektetett a felnőttek kulturális elérésére is népkönyvtárakkal és népházakkal. Ugyanakkor ez még mindig egy olyan ország volt, ahol az iskolázottság európai összevetésben elmaradottabb volt; egy forrás szerint az 1920-as években a 15 év felettiek analfabetizmusa még 13,4% körül állt.

Ahogy azt már mondtam, a középiskola és főleg az egyetem már jóval szűkebb világ volt. Ha a fiatal férfi gimnáziumba járt, az már önmagában társadalmi kivételre utalhatott: értelmiségi, hivatalnoki, városi polgári vagy jobb módú családi háttérre. Az egyetemi hozzáférést ráadásul nemcsak az anyagi helyzet korlátozta, hanem politika és diszkrimináció is. Az 1920-as numerus clausus törvény a felsőoktatási felvételt korlátozta, és a zsidó hallgatók arányát 6%-ra szorította. Ez azért fontos, mert ha a 20 éves srácunk zsidó családból származott volna, ugyanabban az országban, ugyanabban az évben egészen más oktatási és életkilátásokkal nézett volna szembe.

Vagyis történelmileg hitelesen ezt lehet mondani: 1926-ban a 20 éves fiúk kis része tanult még rendszeres formában; a többség addigra már dolgozott, vagy valamilyen szakmai pályára került, és az oktatás sokkal inkább kiváltság és szelekció, mint „életszakasz” volt.

Munka és mindennapok

A korabeli fiatal férfi mindennapjait a munka szervezte be. Olyan dolgok, mint az önkeresés, az identitáskeresés, a “gap year” nem léteztek, az egyéni önakarat sokszor a háttérbe kellett, hogy szoruljon, és az önfenntartás, a családi, közösségi nyomás és a nemzeti elvárások miatt munkát kellett vállalniuk a fiúknak már egészen fiatal koruktól.

Azt már beszéltük, hogy agrár tevékenységgel foglalkozott a magyarok legnagyobb része. A falusi társadalmat kisbirtokosok, törpebirtokosok, nincstelenek és mezőgazdasági munkások alkották, miközben a föld jelentős hányada nagybirtokok és uradalmak kezén maradt. Az ország mezőgazdasági földjeinek többségét nagyüzemek és uradalmak művelték, miközben a falusi népesség többsége kis, töredezett birtokkal rendelkezett, ezért sokan a nagybirtokoktól függtek kiegészítő- vagy teljes megélhetésükben.

Ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy a 20 éves figuránk valószínűleg napszámosként, cselédként, summásként, uradalmi munkásként vagy a családi gazdaságban dolgozott. A korszak agrárszegénységét jól jelzi, hogy 1920-ban több mint 1,2 millió ember élt mezőgazdasági bérmunkából Magyarországon, és két évtizeddel később is közel egymillióan. A mindennapok ritmusát a szezonális munkák adták. Aratás, cséplés, betakarítás, állattartás, piacozás, tűzifa, fuvarozás, alkalmi napszám: az év nem naptári hónapokban, hanem munkacsúcsokban tagolódott.

A korszakban sorkatonaság nem volt, tehát a srác életmódja már ebben is nagyban különbözhetett az apjáétól. Ha nem falusi, hanem városi vagy kisvárosi közeget képzelünk el, akkor a 20 éves fiú lehetett inasból lett segéd, gyári munkás, műhelyi alkalmazott, kereskedelmi segéd vagy vasúti, postai, közigazgatási kisember. De még itt sem a mai értelemben vett mobil karrierpályáról beszélünk. A munkahelyi hierarchiák merevek voltak, a szakmai tekintélyelv erős volt, és a „felnőtté válás” egyik bizonyítéka a tartós kereset volt, nem a diploma vagy az önálló költözés, és a fiú sokkal közelebbről tapasztalhatta meg az anyagi bizonytalanságot.

Könnyebb volt munkát találnia mint a maiaknak? Valószínűleg igen. Volt több választása, szabadsága, és beleszólása abba, hogy akar e, vagy milyen munkát akar végezni? Nem.

Élet a társadalomban

A társadalmi élet sokkal kevésbé volt individualista, és sokkal inkább látható, felügyelt, közösségi. A falu, a szomszédság, az egyház, a helyi elit és a család mind figyelte az embert. A társadalmi erő is sokkal nagyobb jelentőséggel bírt, akkor még egyáltalán nem voltak ennyire elszigetelve az emberek. Egy falusi 20 éves fiú társadalmi helyzetét meghatározta a család földje, vallása, vagyona, hitele, rokonsága, helyi híre és munkafegyelme.

A társas élet ugyanakkor nem volt „szegényes”, csak más. Kocsma, bál, búcsú, vasárnapi mise vagy istentisztelet, sportegyesület, olvasókör, dalkör, helyi egylet: ezek voltak az ismerkedés és státuszépítés terei is. Az állam és a helyi társadalom a fiatal férfiakból fegyelmezett, hazafias, munkabíró, családközpontú tagokat akart formálni. A húszéves fiúnak ezért nemcsak dolgoznia kellett, hanem „rendes embernek” is kellett látszania. Ebbe a testtartás, öltözködés, kocsmabeli viselkedés, vallásgyakorlás és udvarlási stílus is beletartozott. Ezt a korszak politikai-kulturális keretei és a falusi közösség erős normái együtt adták.

Fontos megjegyezni azt is, hogy a különbségek a társadalmon belül nagyon erősek voltak. A felsőbb osztály, a középosztály és az alsóbb rétegek nagyon máshogy élték meg a háborúközti életet. Volt egy legvalószínűbb falusi többség életút, de nagyon más helyzetben volt az, aki városi, polgári, vagy arisztokrata környezetbe született.

Kapcsolatok és család

A család nem csak érzelmi háttér volt, hanem a megélhetést biztosító alapegység is. A 20 éves srácunk státusza ebben az időszakban átmeneti lehetett, vagyis lehet, hogy már dolgozott és keresett pénzt, de még lehet, hogy nem volt önálló teljesen, nem tudott még külön élni a családjától. Természetesen az önállósodást, a kiköltözést és a megházasodást a gazdasági helyzet és az egyén társadalomban betöltött pozíciója is befolyásolta. A történeti demográfiai kutatások szerint a 20. század első felében a férfiak átlagosan 26–27 évesen, a nők körülbelül 23 évesen házasodtak először. Vagyis a fiú többnyire még nem férj, hanem inkább udvarló, készülődő vagy „már kereső, de még nem önálló családfő” volt.

Általában elmondható, hogy akkoriban korábban tekintették felnőttnek az embert. Ennek nem feltétlenül a házasság volt a jele, sokkal inkább a kereset, a munkabírás, a hadkötelesség, a családi hozzájárulás és az erkölcsi megbízhatóság.

Az udvarlás és párválasztás társadalmilag jobban szabályozott volt, mint ma. A vallás, a vagyoni helyzet, a helyi hírnév és a szülői akarat sokkal erősebben számított. A modern történeti demográfiai szakirodalom hangsúlyozza, hogy a vallási és társadalmi háttér, valamint a lakóhely típusa is döntően befolyásolta a házasodási mintákat. Általában nem az egyéni preferenciák és önös érdekek uralkodtak. Házasságkor nem csak az volt, hogy két ember „összejött”, hanem két család, két státusz és két közeg kapcsolódott össze.

A családban a nemi szerepek klasszikusak voltak. A férfitól kenyérkeresést, fegyelmet és közösségi helytállást vártak; az érzelmi önfeltárás vagy identitáskeresés nem tartozott a legitim férfiszerepek közé. Ez nem azt jelenti, hogy egy 20 éves fiú ne szorongott volna, vagy ne lettek volna problémái, hanem azt, hogy a kultúrában ezt nem volt szokás annyira lekommunikálni. A régi világban a bizonytalanság más súlypontokon volt, nem volt kevesebb, de kevésbé volt kimondható.

Akkor és most

Itt a végén, az összehasonlításban nem arra a következtetésre jutok, hogy “mikor volt nehezebb”, egyszerűen csak felismerem azt, hogy más kérdésekre kellett válaszokat találni 20 évesen akkor, és most.

Ma egy 20 éves férfi (jobb esetben) gyakran azt kérdezi: ki akarok lenni, mit tanuljak, hol éljek, milyen pálya illik hozzám. 1926 körül egy 20 éves magyar fiú jóval valószínűbben azt kérdezte: van-e biztos munkám, behívnak-e, hogyan tudok hozzájárulni a családhoz, lesz-e föld, szakma, rendes házassági kilátás. A mai fiatal felnőttkor hosszabb, kísérletezőbb és intézményesen támogatottabb; a korabeli húszéves kor rövidebb átmenet volt a gyerekkor és a kötelességek világa között. Ezt a különbséget az oktatás tömegesedése, a későbbi házasodás mai mintái, a mai városi életmód és a 20-as évek agrár-fegyelmezett társadalma közti kontraszt adja ki.

Nem mindig annyira érdemes romantizálni a múlttal, hogy “akkor még tudták, hogy mit akarnak”, mert valószínűleg többször mint nem nem azt csinálták amit akartak. Kevesebb volt a választás, a lehetőség, az opció. Persze arról már lehet vitatkozni, hogy az az út ami ki volt terítve eléjük sokkal jobb volt, még ha nehezebben vagy kelletlenebbül is járták. A társadalom sokkal nagyobb befolyásoló erővel rendelkezett, és nem az individuum volt a szent. Az akkori fiatal kevésbé tűnhet elveszettnek, de ez sokszor a szabadság hiányából fakadt, nem a belső bizonyosságból.

Nem tudok viszont elmenni a mellett a jelenség mellett ami ma jellemzi a fiatal korosztály. Ez a züllés ami már évtizedek óta megfigyelhető, és ami évről évre torzabb és torzabb módon tetőzik, meg kell, hogy legyen említve. Hiszen láthatjuk, hogy igen, sok probléma volt a húszas években. Kevés lehetőség, erős társadalmi rétegződés, elszegényedett lakosság, visszafojtó történelmi sokk, stb… De ma (részben) teljesen más problémákkal (is) meg kell küzdenünk. Merthogy az a züllés, kicsapongás, romlás, hedonizmus, szekularizáció és az értékek gyalázása ami mintegy kultúraként megfigyelhető a fiatalok széles körében, az erkölcsi válságot mutat. És most nem fogok belemenni abba, hogy “a mai fiatalok…”, de nem mehetek el e mellett, hogyha összehasonlítást végzek.

Zárás

Ha rövidebben összefoglalva, és történetileg, sűrítve akarjuk látni a dolgot, akkor így fogalmazhatunk: a 100 évvel ezelőtti magyar 20 éves fiú általában hamarabb lett társadalmilag „felnőtt”, de kevesebb autonómiával; korábban dolgozott, de ritkábban választott; erősebb közösségi keretek között élt, de szűkebb mozgástérrel; távolabb állt a zülléstől és közelebb a klasszikus értékekhez; és az életét sokkal közvetlenebbül alakította a föld, a család, a státusz és az állam.

Források

• AI/MI kutatás és szöveg-megfogalmazás
• Internetes források link